Elmélkedésnapló - 2010. szeptember 17.
A 11. ARC Plakátkiállítás "Te is tehetsz a szegénység ellen!" pályázati kategóriáját a Drahos Zsolt barátommal közösen készített "Fair deal" című alkotás nyerte meg. 2010. szeptember 17-én, 17:00 órai kezdettel a világméretű "Állj fel te is a szegénység ellen!" kampány keretében figyelemfelkeltő demonstrációra került sor a budapesti Erzsébet téren, ahol mint az ARC díjazottját, engem is meghívtak felszólalónak. A demonstráción az alábbi beszédet mondtam el.
" A díjnyertes képünkön egy ember látható. A kezében felirat: "20 forintért semmibe vehetsz". A kép címe "Fair deal", vagyis "méltányos ajánlat". Ez az ajánlat azonban NEM méltányos. Legfeljebb egy nincstelen ember nézőpontjából, aki ennél méltányosabb ajánlatot egy zsemle áráért nem tehet. A "méltányos" az ő nézőpontjából egészen mást jelent. Számunkra talán megrökönyödést, de akinek ez megszokott élethelyzet, annak hétköznapi igazságnál nem többet.
Hogy ma van mit mondanom, András barátunknak - képünk modelljének -, és a Dankó utcai közösségnek köszönhetem. András 17 éve él az utcán. A gyárnak, ahol azelőtt bőrművesként dolgozott, egy nap nem volt többé szüksége rá. Testvérei és szülei meghaltak, s neki egyetlen vágya, hogy az elnyert díjból viszontláthassa őket egy Heves megyei temetőben.
Szerettük volna, ha közöttünk ma ő is jelen lehet. András azonban elfoglalt, talán Önöknél és nálam is elfoglaltabb. Egy hajléktalanszálló előtt áll sorba, hogy éjszakára mások mellett ő is beférjen. Remélem megértik - az a kapu csak egyszer nyílik ki, és ő nem szalaszthatja el a pillanatot.
Talán Önök is gondolnak rá, hogy a díjból Andrásnak - legalább a télre - ennél méltóbb hajlék jusson. "Egy hajléktalan embernek ugyan mi más kellhet?" Csakhogy az az öt hajléktalan barát, akikre ő bizton számíthat a szállón, úgy tűnik, összemérhetetlenül többet ér, mint a mi bármilyen jószándékkal adott "20 forintunk". És ne felejtsük, hogy annak az 5 barátnak is van 5 barátja, és azoknak is - és ez talán rávilágít arra, hogy pusztán anyagiakkal a szegénység e testvérfája mennyire is gyógyítható.
Persze vádaskodhatunk, ha az utcán adott pénzünk alkohollá lényegül át. De ne felejtsük el, hogy az ital leköt, feledtet, és cimborákat teremt a magányban. Én még egy hajléktalant sem láttam büszkén, emelt fővel indulni a kocsmába.
A mi plakátunk az emberi méltóságról szól. És arról, hogy a szegénység elsősorban nem pénzkérdés. Persze, enni és ruházkodni kell; de a szegénységben ezt venni elsőnek, számomra egyet jelent az embert venni elsőként étele és ruhája összegének. Meggyőződésem, hogy ez anyagi helyzettől függetlenül bárkire hibás sorrend lenne.
A falusi parasztházakban fenntartottak egy "tisztaszobát". Nekünk, mindannyiunk élménye, hogy a lakásunkat időnként az enyészetnek adjuk. Azt mondjuk: "Hát minek tegyek itt rendet? Úgyse jön ide senki!". Ez, ami sokunknak néhány napi élmény, másoknak, a megélhetés egy szintje alatt életforma. A szegénység ugyanis ma egyet jelent az elhagyatottsággal, ami pedig nem pénzkérdés, és odafigyeléssel nem szükségszerűen volna így. Mindannyiunk felelőssége, hogy aki elveszti a lába alól a talajt, - legyen bármilyen anyagi helyzetben -, mindig úgy érezze, hogy érdemes másoknak fenntartania azt a testi-lelki "tisztaszobát".
Nem követhetjük el azt a hibát, hogy a megoldást másoktól: cégvezetőktől és politikusoktól várjuk. Létezik a feladatmegosztásnak egy hasznos mértéke: a pék például megsüti helyettünk a kenyeret. De valóban akarjuk-e, hogy valakik feladata legyen, hogy érezzenek, gondolkodjanak, cselekedjenek helyettünk? Hogy, mint a TV-sztárok, boldogok legyenek helyettünk? Képeznénk-e szakmunkásokat arra, hogy ők legyenek szabadok helyettünk?
Engem megragadott ezért, amit Kalkuttai Teréz Anyáról hallottam. Jelentkeztek nála vagyonos emberek, hogy a pénzükkel a szegények felemelését támogassák. Ő azonban a pénzt nem fogadta el. Helyette azt mondta: Jöjjenek, és ismerjék meg ezeket az embereket. Beszélgessenek el velük. Kérdezzék meg a nevüket. Érdeklődjenek irántuk. Törődjenek velük. És ha EKKOR úgy érzik, hogy a pénzük valamiben jó eszköz lehet, hát bátran fordítsák a pénzt arra.
Azt hiszem, ennél többet én sem mondhatok. Minél több embert ismerek meg, annál inkább úgy érzem, hogy valóban ez az egyetlen járható út.
Köszönöm a lehetőséget! Köszönöm, hogy meghallgattak! "