Elmélkedésnapló - 2008. július 24.
A Biblia említi, hogy Isten angyalokat teremtett - örökéletűeket, örzőket, hatalmasokat.
Mégis, csak az emberről írja azt, hogy Isten őt saját képére és hasonlatosságára teremtette.
Mi lehet tehát, ami az emberben Isten saját képe és hasonlatossága - egy angyalban viszont nincsen meg?
********************************************************************************************
- Mondd, te félsz a haláltól?
- Nem tudom, milyen lehet a halál. Ezért eldönteni sem tudom, hogy félek-e tőle.
- Valamit azért csak tudsz a halálról. Más halálát láthattad már...
- Igazad van. Más halálától tényleg félek.
********************************************************************************************
14 naponta egy nyelv eltűnik
Kutatók szerint a század végére a ma beszélt nyelvek fele eltűnik a Föld színéről.
A világon ma beszélt közel 7000 önálló emberi nyelvből átlagosan 14 nap alatt egy eltűnik. Ez az eltűnési arány meghaladja a földi madarak, emlősök és növények jelenlegi kihalási arányát.
Az emberi nyelvek legalább 20%-a súlyosan veszélyeztetett megszűnésüket tekintve, ahogy a nyelvet beszélő utolsó képviselők is meghalnak. Ugyanez a veszélyeztetettségi arány emlősöknél ma 18%, növények esetében 8%, míg madaraknál 5%.
K. David Harrison, a kutatást végző Élő Nyelvek Intézete a Veszélyeztetett Nyelvekért (Living Tongues Institute for Endangered Languages) egyesület helyettes vezetője, nyelvészprofesszor szerint 'a nyelvek eltűnése egyben gondolkodásmódok, teljes gondolati rendszerek eltűnését is jelenti'.
'Ha elveszítünk egy nyelvet, az évszázadokkal együtt alakult gondolatvilágot veszítjük el. Gondolatokat az időről, évszakokról, tengeri lényekről, állatokról, növényekről, matematikáról, tájakról, mítoszokról, zenéről, az ismeretlenről és a mindennapokról.' - mondta. "
Elmélkedésnapló - 2007. október 8. (részlet)
Az ókori görögök az idő kifejezésére két különböző szót használtak: kronosz és kairosz. Valójában ezzel kétféle időfogalmat is különböztettek meg.
A kronosz jelentette azt az időt, ami a percek egymásutániságából áll; ami objektív, személytelen, és kívülálló; ami eltelik, rombol, koptat, és elmúlást hoz.
A kairosz jelentette ennek ellentétét: időt, ami lehetőségek egymásutániságából áll; ami szubjektív, személyes, és a bensőben megélt; amit a szubjektum érzékel pillanatnak vagy örökkévalóságnak; ami épít, meghoz, és kivirágoztat.
Kairosz és kronosz szavakból ma legtöbben csak az egyiket ismerik.
Az ókori görögök a szeretet, szerelem kifejezésére két különböző szót használtak: erósz és agapé. Valójában ezzel kétféle szeretetfogalmat is különböztettek meg.
Erósz a szeretet, ami kap. Kézzelfoghatót, vagy kézzelfoghatatlant: egy szép test látványának erotikus vonzalma, a jutalomfalat, a reklám, a sztárok imázsa, a pártpropaganda szédítése. Rajongás valaki vagy valami iránt, amit azért és abban szeretek, amit kapok tőle.
Agapé a szeretet, ami ad. Ami azért, és akkor válik szeretetté, tárgya fontossá, amikor építeni kezded, amikor elcseréled magad rá. Ilyen a kisgyermek szeretete játékmackója iránt, az anyáé gyermeke iránt, a munkád és eredményének szeretete; a világ szeretete, mert éltél benne.
Az erósz és agapé szavakból ma legtöbben csak az egyiket ismerik.
A két kifejezés a görög gondolkodók nyomán a katolikus teológiába is bekerült, ott elsősorban a világ szeretete (erósz) és a szentek szeretete (agapé) megkülönböztetésére szolgál. Hibás az a keresztény szeretet, ami Isten felé erósszal közeledik - azért szereti például, mert valami jót kapott tőle, vagy mert mennyországi örömöt ígér. A igaz keresztény szeretet Isten felé agapé: az ember folyamatosan építi szeretetét Isten iránt.
Az agapé akkor is szeretet marad, ha a másik fél elfordul, bánt, vagy ostoroz. Az agapé léte csak a kiinduló féltől függ.
Az erósz azonban törékeny: amint a szeretet tárgya megszűnik, a kapcsolat üressé válik, és megszakad.
Azt hiszem, ezzel együtt az emberi szeretetkapcsolatban valószínűleg mindkét véglet kevés. A csak erósz ugyanis eszközként használ, a csak agapé pedig elmagányosít. Talán ezért menekülünk édesanyánk szeretetétől, amikor felnőtté válunk... Nincs az az ember, aki Isten magányát viselni tudja.
Annak ellenére, hogy a magyar nyelv is megkülönböztet szeretetet és szerelmet, nem gondolom, hogy ugyanaz lett volna a szétválasztási alap, mint amit a görögök logikája követ. A szerelem szó különlegessége talán inkább abban rejlik, hogy azt mondja: "nem tudom, mi az, de minden szövetségnek eleme". Ez a nyelvben kifejezett szép tudatlanság, ami a világ titkaiból nem követel többet. Szolgáló magyar alázat.
Valójában az ignore (figyelmen kívül hagy), és a take for granted (adottnak vesz) két, magyar szövegbe beépíthetetlen kifejezés.
Lehet, hogy mert a magyar semmit nem hagy figyelmen kívül, és semmit nem vesz adottnak?
" Észrevettétek, hogy minden összezördülésünk két dolog körül alakul ki?: vagy a siker, vagy a kudarc körül. Mert mindkettőben hajlamosak vagyunk bíróként ítélni, hogy melyikből kit mennyi és miért illet meg, belőle kinek mennyit porciózzunk. S mert az előbbiből szeretjük kivenni a részünk, és kevesebbet osztani másnak, az utóbbiban pedig épp fordítva. Ez már csak az emberi természet része, ami remélhetőleg levetkőzhető.
A kulcs szerintem a kapocs, ami sikert és kudarcot összeköt: a mögöttes közös munka, ami így, vagy úgy, de véget ért. Akkor kezdődik az összezördülés, amikor letesszük az ásót, akkor, amikor a feladatot elvégeztük, vagy nem sikerült azt elvégeznünk. Amíg a feladat tart, az emberek nem szembenállnak egymással, hanem mindenki együttesen egy közös cél felé néz. Ott a nézeteltéréseknek egészen más az értelme és hangvétele, ott a vita épít, mert látjuk, egyébként mi felé is haladunk, s hogy azt elérjük, tudjuk, hogy most vagy később minden evezőcsapásra szükség van.
Ha valakivel valóban összezördülünk, ne folytassuk vele a vitát! Azért, mert nincs benne mit tisztázni, mert hiányzik a közös nyelv, a kölcsönösen érthető szavak; az a valami, ami felé mindkét fél néz, a valóság, ami mindkét fél számára létezik és ugyanaz. Ezt csak a közös cél, a közös munka adhatja vissza - az a szavakat is tisztázza egymás előtt a párbeszédhez. "
Egy barátaimnak írt levelemből
A katona, ha öl, még nem gyilkos.
A sebész, mert vág, még nem mészáros.
A dolgoknak a kapcsolatokkal együtt van értelme.
Egy szó, a táncban egy mozdulat, e kapcsolatokat idézi fel. Megjelenítői egy-egy láthatatlan kötődésnek.
Beszélni egy nyelvet nem pusztán szavak helyes sorrendjét jelenti. Szótéglákat rakosgatni egy gyengébb beszédszimulátor is képes. De a gép ettől még nem lesz értő ember. Mert hiányoznak belőle mindazok a kötődések, jelentések, amelyek együtt csak az ember lényegének részei.
Mert ismered a szavakat, még nem jelenti, hogy beszéled a nyelvet. A szavak csak a jelek, a nyelv elsősorban a jelentés. A szó csupán az az egység, ami egy kapcsolatot felidéz. Olyan csomót, amit talán évezredekig tartott megkötni (de ha hagyod, néhány év alatt szétbontható). Amit generációk hurkoltak gonddal vagy tudatlan, évszázadok közös útja során.
Ha ismeretlen ez a kötődés, akkor a szó, ami kifejezni kíván, számodra érthetetlen. Mert jelentéstelen. Puszta betűk, hangok halmaza. Hiába tudod kimondani, hiába magyarázzák el neked, az évezredeket, amik egy szót szülnek, vagy a szó közösségében téged, nos, ezt nem pótolhatod.
Mint a kutyaugatás. Hogy nem értjük, egy eb mit csahol, nem a hangok milyenségén múlik. Hiányzik a kölcsönös jelentés, hiányoznak a kötődések, amik kutya és ember között elképzelhetetlenek. Van, amiben közös lehet az útjuk, de kutya nem válhat emberré, s az ember nem lehet kutyává - nyelvük éppúgy őrzi majd távolságuk, mint amit a természet kényszerűen kettejük közé rendelt.
De mint a szavakkal, ugyanígy van ez a tánccal. A mozdulattal, ami kifejez.
Amikor nő a férfiba karol, és a férfi gyengéden lép felé egyet. S a nő egy lépést hátrál. De keze még mindig a férfi vállán pihen.
Így van ez a szerelemmel is.
Tanítják, hogy táncban a férfi vezet. S a tanulásnak ez helyesen része, hisz nem lehetünk meg világos fogódzók nélkül. Ez is része a tánc liturgiájának.
Az igazi táncnak azonban ismérve, hogy férfi és nő maga sem tudja, ki kit követ! De hiszen meg sem állnak gondolkozni ezen...
Nem, nem, mikor a férfi vezet, az csak a tánc kezdete. Amikor a tánc még küzdelem, bohóság, szárnypróbálgatás. Amikor férfi és nő még a láthatlan szálat fűzi. Amikor az megszületett, - igaz, csak számukra, de - láthatóvá válik. S akkor megszűnnek a szavak, nem is érted, mi az: "vezetni"; számodra csak a tánc a való, önálló, titkos nyelvként két ember között. A táncon kívül nincs más eszköz, hogy ami benne történik, lényege, valósága szerint kifejezd.
Mint a lovászfiúk, mikor megülik a versenybikát. Az öregek minden kezdőnek elmondják:
"figyeld a fejét, amerre fordul, arra dőlj!". A kezdők mégsem képesek megülni a bikát.
Aki képes, már nem figyeli a bika fejét. Leszáll a vadról, és nincs szava
elmondani, hogy maradt ennyi ideig a hátán.
Elmondhatná, hogy mert "az első másodpercben jobbra dőlt,
azután balra" ...de ez a történészek, az elemzők szempontja. És kimaradna belőle a lényeg. A közös nyelv a bikával, amivel meg tudta értetni vele: "nincs hatalmad felettem".
"Eggyé váltam vele...". Mindezt neked elmondani nem lehet. Ahhoz neked is bika hátán kell férfivá edződnöd. Azzal megtanulnád mi az, amit a szavak rejtenek. De mire megtanulod, már a szavak suta magyarázatára sincs számodra szükség. Nincsen nyelv, amit olcsón megtanulhatnál.
Nem, nem minden fejezhető ki szóval. Vagy minden, de temérdek a szó, amit az ember nem a nyelvével formáz.
A csend. Törékeny alkotás, de éppúgy jelentése van, ha gonddal építik. Micsoda építmény a remeték kolostora! Néma imádság: töltekeznek a téglák. S ezért a téglákért élni, halni is lesz érdemes. És évszázadok múltán is lesznek, akik élnek és halnak majd a csend törékeny egyházáért.
Ilyen ereje van a szavaknak. A csendnek. A tánc legapróbb mozdulatának. Rajtunk...és nekünk felettük.
De csak ha a kapocs, amikre mindez épül, erős, és élőn lüktet.
A nyelv, a tánc, a csend, több, ezért több, mint eszköz. A tó sima tükrei, a lényeg mindig a mélyben rejlik.
Azt pedig hajlamos vagy néha nem meglátni - saját tükörképedtől.
( Azt hiszitek a fizikus megérti a világot. Dehogy! A fizikus (is) szavakat alkot! S szavakból egy teljes nyelvet.
Felemel egy követ, elengedi, az pedig leesik. Miért teszi ezt a kő? "Mert hat rá a gravitáció..."
Vagy valami, amit ennek neveztünk el... Mondtam ezzel lényegit? Megmagyaráztam-e a kövek természetét? Állítottam-e, hogy a kövek kényszere, hogy mindnek lefelé kell, hogy essen?
Nem. Szót alkottam arra a valamire, hogy a kő lefelé esik, s az időben négyzetesen megtett úttal. És ezt - Istennek hála - következetesen teszi. Talán épp hogy én, az ember, szót alkothassak rá. [Ter 2:19]
Nem, nem, ez még csak szóalkotás, puszta tautológia, a fizikában még nem ez a szép. A fizika akkor válik széppé, amikor a szavammal éppúgy kifejezem a kő esését, mint a Hold körtáncát a Föld körül. Amikor a szavam egyszerűbbé teszi a világot, és kapcsolatokat épít. Mikor a szavam nyomán minden kőben egy kicsit meglátom a Holdat is. )