Elmélkedésnapló - 2008. augusztus 16.
" Egész életünk, a liturgia, és minden ünnepélyes cselekedet: jelek sokasága. Ha az ember eltörli a jeleket, a saját házát dönti romba. Ha a jeleket elhagyjuk, nem tudunk tájékozódni. Inkább a jelentésüket kellene megkeresni, és a lényegüket megtalálni. A kérdés nem a jel maga, hanem mi. "
egy karthauzi szerzetes csendjéből (forrás)
********************************************************************************************
Ha ketrecbe is zárod a madarat, mégis énekel.
Biztos megmosolyogjátok, de valóban Csiriz volt a neve.
És Csiriz nem volt való a rabok közé. Nem is értettem, mit keres közöttünk. Egyszerűen volt velünk olyan idő, amelyik mellénk a Csirizeket is börtönbe zárta.
Egy napja volt csak zárkatársam. Alig hozták be, máris a falakat tapogatta. Mindenki túlesik a fogolytraumán, de Csiriz nem könnyen adta fel.
- Mit keresel?
- Kijáratot.
- Mondj le róla. Ott az egyetlen, azt is rácsokkal védik tőlünk.
- Nem, ennyi nem elég...
Csiriz törpévé zsugorodott. Kis éjjeliszekrényét a priccse mellett résnyire húzta el a faltól. Tenyerével a gránitfalat kezdte simogatni. Újra és újra... szálka ujjaival csiszolta a rideg követ.
- Akkor kijáratot kaparok!
Szaru a kő ellen; nap, mint nap, az évek biztos tudatában.
- Te megbolondultál!
- El tudod képzelni, húsz év múlva mekkora lesz itt a lyuk?
- Meglehet, hogy addig nem tartanak benn!
- Az nem számít. Nem veszíthetek egy percet sem.
Nem értettem, miben bízik. Száz év dörzsmunkája is kevés az ilyen vastag falhoz.
- Csiriz, a lyukadtól te száz évig is rab maradsz!
- Tévedsz, barátom. - fel sem nézett a munkájából - A lyukamtól én minden nap már szabad leszek.
( Egy hét telt el, mire megértettem, amit mondani akart. Mikor őrjárat tévedt arra, láttam, ahogy összerándul, és a szekrényt a falhoz visszarúgja. Pont úgy jött izgalomba, ahogy szabad ember félti szerzett szabadságát. )