Egyetlen, drága Ecának, mert mindig derűs, és soha nem hagyja el magát.

Hétköznapi történet

- Budapest, 2005. november 18. -

SZTK-ban vagyok, az ortopédiát keresem. Második emelet. A lift ajtaján tépett lap, filctollkaparás: "A lift nem működik". Miért is működne.

Az orvosi szoba előtt ülök. Megint az orvosi szoba előtt ülök. Egyszer már visszaküldtek az elsőre, mert a recepción nem jelentkeztem be. Visszamentem, bejelentkeztem. Most megint az orvosi szoba előtt ülök. A sorszám szerint senki nem vár előttem. A sorszám szerint senkire nem kell várnom. Most mégis az orvosi szoba előtt ülök.

A folyosón öreg néni biceg. Töppedt manó az óriások között. Tipeg, járása ringó, alig vonszolja magát. Arcán szemüveg, olcsó keret. Kezében bot, súlyát támasztani hivatott. Az orvosi szoba előtt ülök. Még mindig az orvosi szoba előtt ülök, és felém jön, az orvosi szoba előtt mellém telepszik.

- Tessék mondani, vannak bent?

- Nem tudom, nem hallok hangokat. Azt mondják, majd szólítanak.

- Kovács doktornőhöz jött?

- Nem ő van kiírva. Egy úr.

- Egy férfi... Nekem tulajdonképpen csak egy aláírásra van szükségem. A közgyógyhoz.

- Be tetszett jelentkezni a recepciónál?

- Be kell?

- Azt mondták.

- Nekem csak egy aláírásra van szükségem. Tudja, cipőt szeretnék venni. Ezt a mostanit egy éve hordom, és már nagyon rossz állapotban van. Elkopott. Látja? - a lábát mutatja, a cipőjét mutatja, barna, elkopott; tömpe láb, járásra alig jó - De rengetegbe kerül. Ezért kell a közgyógy. Anélkül nem megy. - az orvosi szoba előtt ülünk, még mindig az orvosi szoba előtt ülünk, és nem Kovács doktornő van kiírva. Kezében bot, és csak egy aláírásra van szüksége.

- Így is hat-hétezerbe kerül. Közgyóggyal együtt. Képzelje el anélkül! - papírt vesz elő, ócska papírt vesz elő - Nézze meg. Ennyi gyógyszert szedek. És így is tizenegyezerbe kerül. Képzelje el anélkül! - tizenegyezer. Tizenegyezer.

- Hatvanezer a nyugdíjam. És még a lakásra is kell fizetni. Tudja, egyedül élek. Nincs család. Mikor lehetett volna, nem lett. Most meg már... - mosolyog. Legyint és mosolyog.

- Kovács doktornő azt mondta, be kell járatnom az új cipőt. Otthon bejáratom. Addig utcára nem szabad felhúzni, mert feltöri a lábat. Be kell járatni. Majd otthon bejáratom. - de előbb csak egy aláírásra van szüksége.

- Kint már úgyis egyre hidegebb van. Persze a hideg még nem lenne baj, csak ne essen. Akkor a lakásba szorulok. Most még jó, most még egy fej salátát veszek a piacon. Aztán majd úgyis a lakásba szorulok. - legyint és mosolyog.

Az orvosi szoba előtt ülünk.

- Tudja, a férjem meghalt. Még hetvenötben. Azóta egyedül élek. Nem kapok özvegyit, mert hetvenötben halt meg a férjem. Az özvegyit az új rendszerben vezették be, és visszamenőleg nem adják. - Az új rendszer már csak ilyen. Nem adják, visszamenőleg semmit nem adnak.

- De ez a kerület nagyon jó! Itt minden nyugdíjas kap kétezer forint kiegészítést! Nem mondom, nem nagy pénz, de hát minden jól jön. Sokaknak nagy pénz. - sokaknak. Túl sokaknak.

- Sajnálom magukat, fiatalokat. Igazán sajnálom. - az orvosi szoba előtt ülünk, és minket sajnál.

- Tudja, végigéltem a háborút, még fiatalasszonyként. Nem maradt semmink, a házunk telitalálatot kapott. A nyilasok elvittek minket, azt mondták, zsidók vagyunk. - azt mondták, ők zsidók, és a zsidókat elvitték. A zsidókat mindig elviszik.

- Illetve minket nem, csak a férjemet. Aztán a háború után az oroszok is elvitték. Azt mondták, nyilas. - azt mondták, nyilas. Nyilas zsidó.

- Aztán hetvenötben meghalt. Szegény férjem hetvenötben meghalt. Én meg a Bartók Béla úton maradtam. De elvették tőlem, azt mondták, túl nagy nekem. Adtak helyette másikat, egy negyvenhárom négyzetmétereset. Jó volt. Csak északi fekvésű. - mosolyog és legyint. Legyint és mosolyog.

- Volt régen egy kicsi szőlőnk is. Érden. Azt mondták, elveszik, hogy Érd város lehessen. Tudja, kellett hozzá, hogy város lehessen. Azt mondták, adjuk el, vagy elveszik. Eladtuk. Fillérekért. - még mindig mosolyog. Mindig csak mosolyog.

Most egyedül van, és nem kap özvegyit. Hatvanezer a nyugdíja és tizenegyezer a gyógyszere. Közgyóggyal. Cipőt szeretne, új cipőt, és hozzá csak egy aláírásra van szüksége. És ha hideg lesz, majd a lakásba szorul.

- Sajnálom a fiatalokat, igazán sajnálom a fiatalokat, hogy ilyen korban kell élniük. - sajnálom, én is sajnálom magunkat. - Mindenki csak rohan, mindenki mogorva. Pedig igazán nincs miért. - nincs miért. Igazán nincs miért.

- Nyolcvanhat éves vagyok. De még szellemileg ép. Fogadjon el tőlem egy tanácsot, higgye el, még nagyon fontos lehet. Aztán, majd ha maga is nyolcvanhat éves lesz, jusson eszébe. És adja tovább az unokáinak. - mosolyog. Unokák nélkül is mindig mosolyog.

- Az életben három fontos szabályt mindig tartson szem előtt. Az első: soha ne hagyja el magát! Azt nem szabad. A második, hogy mindig legyen derűs! A harmadik meg, hogy mindig szorosan működjön együtt az orvosokkal! Ők jó emberek, jót akarnak. - az orvosok jót akarnak. Az orvosok mindig jót akarnak.

- Érszűkületem volt. Megműtöttek, utána nem tudtam járni. De nem hagytam el magam. Azt sosem szabad. Mindenben együttműködtem az orvosokkal. És látja: itt vagyok, és újra járok. - biceg, bottal biceg, de jár. És mindig derűs és soha nem hagyja el magát.

- Persze az orvosokra sem kell mindig hallgatni. - titkot mesél, halkan súg - Egyszer a Rátkai főorvos úr felírt nekem valami gyógyszert, amitől egyre rosszabbul éreztem magam. A főorvos úr elment nyaralni, úgyhogy visszamenni sem tudtam hozzá. - s halkabban beszél, mint aki illetlen dolgot készül kimondani - Öt nap után leálltam a gyógyszer szedésével. Utána jobban is lettem. - és újra mosolyog. Mindig csak mosolyog.

Szólítanak. Nyílik az ajtó, és szólítanak. Nehezen, de bottal talpra küzdi magát. Botra támaszkodik, és biceg, de nem hagyja el magát. És mindig derűs. - Nem haragszik, ugye? - Nem haragszom. Csak egy aláírásra van szüksége.

Együtt lépünk a rendelőbe. Szűkös szoba, ridegfehér falakkal. Együtt vagyunk a rendelőben, együtt vagyunk a rendelőben az ortopédorvossal és a nővérkével. Az asztalon reklám, valami gyógyszeré: "Ami nem látszik, az sokszor fontosabb". A nővérke fiatal és a nővérkét sajnálom, hogy ilyen korban kell élnie. Az orvos férfi. Az orvos ma nem Kovács doktornő.

- Ne tessék haragudni, csak egy aláírásra van szükségem. A közgyógy végett. Ortopéd cipőt szeretnék, és csak egy aláírásra lenne szükségem.

- Be tetszett jelentkezni a recepciónál? - a nővérke fiatal és a nővérkét sajnálom. A nővérkének olyan korban kell élnie, ahol mindenki csak rohan és mindenki mogorva.

- Nem, de nekem csak egy aláírásra lenne szükségem. A közgyógy végett.

- Be kell jelentkezni a recepciónál. Nekünk azt dokumentálni kell. - a nővérkét sajnálom. A nővérke egy olyan kor terméke, ahol mindenki csak rohan és mindenki mogorva.

- De kérem, a recepció másik emeleten van és a lift nem működik... - "Ami nem látszik, az sokszor fontosabb." "Ami nem látszik, az sokszor fontosabb."

- Be kell jelentkezni. Beutalót tetszett hozni? - fontosabb, fontosabb...

- Nem tudtam, hogy kell. Kérem, nekem csak egy aláírásra lenne szükségem...

- Pedig kell. A körzeti orvostól, vagy a belügyesektől. - nem tudom, kik azok a belügyesek. De ami nem látszik, az sokszor fontosabb.

- Tessék megérteni, én nem tudok a körzeti orvoshoz menni... És a körzeti orvosunk különben is szabadságon van.

- Akkor a belügyesektől. - még mindig nem tudom, kik azok a belügyesek.

- És oda hogy jutok el?

- Azt nem tudom. Nézzen utána. - mindenki rohan, mindenki mogorva.

- De csak egy aláírás...

- Nem lehet. Dokumentálnunk kell. - fontosabb...fontosabb...

- Akkor köszönöm. És elnézést a zavarásért.

Tipeg. Eltipeg. Cipőt szeretne, új cipőt, és hozzá csak egy aláírásra lett volna szüksége. A közgyógy végett. Mert hatvanezer a nyugdíja és tizenegyezer a gyógyszere. Mert nyolcvanhat éves és szellemileg ép és egyedül van és nem kap özvegyit. És ha hideg lesz, majd a lakásba szorul. De előtte egy fej salátát még biztosan vesz a piacon.

Köszön. Udvariasan elköszön.

- A három szabály! Tudja... - és mosolyog. Mindig csak mosolyog.

Ami nem látszik, az sokszor fontosabb. Ami nem látszik, az sokszor fontosabb.