Elmélkedésnapló - 2009. november 26.

Szenvedély

Yo-Yo Ma: Chello Concerto in E minor, első tétel
(zeneszerző: Sir Edward Elgar)

********************************************************************************************************

Stanley Baldwin, Nagy-Britannia egykori miniszterelnökének parlamenti felszólalása

London, 1932. november 10.

" Amitől a világ szenved - s ezt már korábban mondtam -, az a félelemérzet, meg a magabiztosság hiánya, s ez a félelem gyakran ösztönösen, öntudatlanul van jelen. Véleményem szerint azonban - és lassan, sok megfontolás után jutottam erre az álláspontra -, ami ezért a félelemért a leginkább felelős, a félelem igazi oka a légitámadástól való félelem. A legutóbbi háborúig a civil lakosság nem volt kitéve a háború legszörnyűbb veszélyének. Szenvedtek az éhségtől, szenvedtek fiaik és rokonaik elvesztésétől, de most ezen felül még szenvednek a félelemtől, nem hogy ők maguk meghalnak, hanem - s ez talán még szörnyűbb egy férfinak -, hogy feleségüket és gyerekeiket is megölhetik a levegőből.

Ez az érzés jelen van az emberek között az egész civilizált világban, de kétlem, hogy közülük sokan tisztában lennének egy-két dologgal az okot illetően. Az egyik ok az a megdöbbentő sebesség, amelyet a levegő meghódítása hozott a modern hadviselésbe. A légitámadás sebessége a hadseregéhez képest olyan, mint egy gépkocsi sebessége a négyes fogatéhoz, s a legközelebbi háborúban azt látjuk majd, hogy minden várost, amely légikikötő közelében fekszik, a háború kitörésétől számított öt percen belül le tudnak bombázni, s az lesz majd a kérdés, kinek az erkölcsi tartását zúzza majd szét az előzetes bombázás. Hiszem továbbá, hogy hasznos az utca emberének, ha tudatában van, hogy nincs erő a földön, amely megvédhetné őt a bombázástól. Akármit is mondjanak, a bombázók mindig átjutnak, amit igen könnyű megérteni, ha figyelembe vesszük a légtér nagyságát.

Azt mondtam, minden légikikötő közelében fekvő várost le lehet bombázni. Vegyük bármelyik ilyen várost itt a szigeten vagy a kontinensen. Az ilyen város és a környék védelméhez a légteret védelmi szektorokra kell osztani. Ha azt vesszük, hogy a bombázógépek legalább hatezer méter magasan lesznek, egyszerű matematikai számítással - vagy inkább kihagyom az 'egyszerű' szót - azt kapjuk, hogy tíztől több száz köbmérföldes szektorokat kell megvédeni. Most képzeljük el ezt a felhővel és köddel borított száz köbmérföldet, és sejthetjük, mennyi repülőgépet kell ebbe belehajtani, hogy legyen valami esély elkapni az ott átrepülő bombázókat. Képtelenség végrehajtani, és nincs Európában szakember, aki lehetségesnek tartaná. Az egyetlen védekezés a támadás; ha magunkat menteni akarjuk, több nőt és gyereket kell megölnünk gyorsabban, mint az ellenségnek.

Nem teszek úgy, mintha mi ebben az országban nem tennénk megelőző lépéseket. Tettünk. Kutatásokat végeztünk, nagyon csendesen és eleddig minden publicitás nélkül, de tekintetbe véve a felkészüléshez szükséges évek számát, a világ jelenlegi állapotában ebben az országban bármilyen kormány lenne hatalmon, vétkes hanyagság volna részéről, ha megfeledkezne az elővigyázatosságról. Ugyanez igaz más országokra is. Lehet-e erősebb ok a félelemre, mint ami a kontinensen történik? Márpedig a félelem igen veszélyes. Való igaz, elrettentheti az embereket a háborútól, ám sokkal valószínűbb, hogy arra ösztönzi őket, fokozzák a fegyverkezést, megóvandó magukat a szörnyű fegyverektől, melyekről tudják, bevethetők ellenük. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a légi hadviselés még gyermekcipőben jár, a lehetőségei kiszámíthatatlanok és felfoghatatlanok.

Ami a légteret illeti, mint azt nagyon pontosan megfogalmazták, a teljes leszerelés csakis a repülés betiltásával érhető el. Ami persze szintén lehetetlen. Még sosem hallottunk olyat, hogy az ember visszavont volna egy új találmányt. Jó lenne a világnak - hallottam a légierő egy igen elismert tagjától -, ha az ember sosem tanult volna meg repülni. De megtanult, így nincs annál fontosabb kérdés sem eme ház, sem minden férfi, nő és gyerek számára, mint hogy: 'Mihez kezdünk ezzel a hatalommal most, hogy megszereztük?' Nem mentegetőzöm, amiért előhozom és megszellőztetem ezt a témát itt a világon először, abban a reményben, hogy ami itt elhangzik, talán más országokban is olvasnak róla, megfontolják, mérlegelik, mert véleményem szerint e kérdés válaszán múlik civilizációnk sorsa.

Amíg létezik levegő, nem szabadulhatunk meg a félelemtől, amelyről beszéltem, és amely hitem szerint számos baj forrása. Képtelen vagyok nem gondolni rá, hogy sok százmillió év után, mióta az emberi faj megjelent a Földön, csak a mi nemzedékünk idején sikerült meghódítani az eget. Kétségtelenül fogalmam sincs, hogyan érez a világ ifjúsága, de az idősebbek számára nem egy vidám gondolat, hogy az eget meghódítva a levegőből fogjuk beszennyezni a Földet, ahogy beszennyeztük a talajt is, amióta rajta járunk. Ez a kérdés sokkal inkább szól a fiatalabbaknak, mint nekünk. Ők repülnek ma a levegőben. Az elkövetkező generációk még többet fognak repülni.

Sok társam itt körülöttem valószínűleg látni fog még egy nagy háborút. Nem hiszem, hogy láttuk az utolsó nagy háborút, de azt sem hiszem, hogy most várna ránk egy; mindenesetre ha jön, mi már túl öregek leszünk, hogy hasznunkat vegyék. Mi van a fiatalokkal? Ők hogyan fogják vizsgálni ezt az ügyet? Nekik kell majd harcolni, nekik kell majd végigharcolniuk a háború véres kérdését. Döntsék el ők. Ők vannak többségben a Földön, a kérdés őket sokkal közelebbről érinti. Az eszközök az ő kezükben vannak. Némelyik eszköz olyan rettenetes, az emberiség még nem szánta rá magát, hogy használja. Jómagam legalább három ilyen találmányról tudok, melyet kifejezetten bevetésre terveztek a legutóbbi háborúban, mégsem használták őket - mert nagy hatásfokkal bírnak és embertelenek.

Ha a fiatalok lelkiismerete ezzel az eggyel kapcsolatban arra jut, hogy gonosz és elvetendő, a dolog véget ér; de ha nem így érzik - nos, mint mondtam, a jövő az ő kezükben van. Ám ha elérkezik a következő háború, s az európai civilizáció teljes egészében megsemmisül, mégpedig saját ereje által, akkor ne bennünket, öregeket hibáztassanak. Emlékezzenek rá, hogy ők: elsősorban és kizárólag ők, a fiatalok, felelősek a Földre szabadított szörnyűségekért. "

Megrázó hatása mellett is a beszédet mély értetlenség fogadta a kor brit aktuálpolitikájában. "Mi volt a lényege?" - kérdezte gúnyosan az akkor ellenzéki Churchill. "Elmondani az igazat, elmondani az igazat az angoloknak..." - mondta keserűen Baldwin.

Ajánló:
Értelmet kell adni az emberek életének