James Randi díj

Az Úr második milleniumának évében volt szerencsém a Természet Világa James Randi (avagy Szkeptikus) díját elnyernem, melyet a nevezett amerikai bűvész írt ki a magyarországi Tényeket Tisztelők Társaságán keresztül (a díj megalapításával egyidőben jött létre egyébként maga a társaság is, melyet szintén Randi úr alapított szerénynek éppen nem mondható magánvagyonából). A pályázat kiírása annak részleteiről nálam többet mond.

Randi úrról csak annyit, hogy Amerika legnagyobb parafenomén-üldözője, a világ szkeptikus mozgalmainak egyik atyja, az amerikai tudományos elit cimborája. Tetemes vagyonára - úgy tudom - a hidegháború során tett szert, amikor az FBI-nak vagy CIA-nek (valamelyik...kit érdekel?) dolgozva parafenoméneket tesztelt, hogy melyiket lehet szovjetek ellen bedobni. Híres még bestseller könyveiről, meg hogy ő leplezte le Uri Gellert.

A lényeg, hogy a pályáztatott írásom és ahhoz kapcsolódó tetteim nagyobb durranást okoztak, mint azt előre sejteni lehetett. Számos újság- és internetes cikk, rádióinterjú, és később tévés szereplés is lett belőle. Az ufósok még hónapokig cikkeztek arról a szemtelen kölyökről, aki borsot tört az orruk alá, emlegetve összeesküvést, maffiakapcsolatokat, földalatti neoanarchista csoportokat. Hála nekik, virtuálisan voltam már fasiszta, kommunista, imperialista, és amit még el tudtok képzelni. Szóval a kis tréfát és következményeit nagyon a szívükre vették...

Ha sok kapcsolódó anyagot egyelőre technikai okok miatt nem is tudok felrakni, magát a pályázatot közszemlére bocsátanám. Teszem ezt okulásképpen, szórakoztató szándékkal, és hogy megmutassam, mi volt az, ami a 2000. évtől sorsomat leginkább meghatározta, az ország bármely pontjára is sodort az élet.
Utólag az egészből rengeteg tapasztalatot szűrtem le, nemcsak az UFO-, de a szkeptikus mozgalmakról és a média működéséről egyaránt. Talán a tanulságok egy kicsiny részét most ezúton meg is tudom osztani Veletek. Jó szórakozást!

A sorrendet érdemes tartani olvasáskor!

Kapcsolódó cikkek, sajtóvisszhang:

Rádióinterjúk

Televíziós szereplés

Kapcsolódó