Fair deal
Elmélkedésnapló - 2010. szeptember 3-30.
Fair deal
(Készítették: Raffai Péter és Drahos Zsolt; A képen: Gyükeri András)
A kép a 11. ARC plakátkiállítás "Te is tehetsz a szegénység ellen!" kategóriájának első díjas pályaműve lett. A kiállítás megtekinthető 2010. szeptember 2-22. között Budapesten, az Ötvenhatosok terén.
Ajánló: Einsteintől HAL9000-ig
********************************************************************************************************
Díjátadó
A plakátnál
Hárman
********************************************************************************************************
A Dankó utcai hajléktalanszálló kultúrköre megtisztelt azzal, hogy meghívtak a szombati versmondó- és zenekari próbájukra. Nagyszerű, lelkes csapat; mi több, tehetségesek. Talán az alábbi zenés monológ volt a legmarkánsabb egy hajléktalan ember tolmácsolásában. Ha valakinek van kedve velem tartani a próbára vagy a szállóra, jelezze bátran.
" Én tanultam egy nyelvet - te egy másikat.
Most nekem nincs szavam - vagy neked nincs szavad.
Nem értjük meg egymást - és ez így is marad.
Pár éve járom az utcát,
És az utcafalak nem barátkoznak velem.
Lelkemben egyre mélyebbre süllyed
Az ember iránti undor.
És most már mindegy,
hogy mi történik velem.
Én megpróbáltam újra talpra állni,
És embernek maradni szüntelen!
Szomorúan mondom, fájdalom látni:
az emberi közöny oly könyörtelen.
Ugrálsz és táncolsz,
Ugrálsz és táncolsz,
Szökdécselsz a zsinórod végén,
És mint egy füttyszó-tánc a sír felé,
Senki sem tudja, hogy ki vagy mi
Mozgatja a zsinórokat.
És te sem fogsz rájönni sosem.
Esik, esik az eső...
Esik, esik az eső...
Gyűlölöm a nedves ruhákat!
Az első reggeli villamoson
A halálra unt pofákat!
A fene se gondolta volna,
hogy megint eltelt egy század;
És nem született más,
Csak pármillió vadállat!
Üss! Üss!
Nehogy a szíved is rám találjon!
De úgy, hogy a kezed is fájjon!
Én nem akarok feledni,
Nem akarok ölni,
Nem akarok élni,
Nem akarok inni,
És lehet
Elölről kezdeni...
Hogy...
Esik, esik az eső...
Esik, esik az eső... "
********************************************************************************************************
" Hát már ez is hogy megdrágult... " - olvasói kommentár a Fair deal képhez az index.hu-n
Kivonatolt részlet az Index hírportál címoldalán ajánlott blogból:
" A legbosszantóbb ez az álszent - és a védelembe vett csoporttal szemben végtelenül cinikus - képmutatás: vajon az alábbi képet készítő Raffai Péter / Drahos Zsolt páros például hány kisfröccsre valót adott a táblát tartó bácsinak a pózért? ...Szénbányába ezekkel az arcoskodó köcsögökkel! De legalább egyszer húzzanak le egy napot egy hajléktalanszállóban... "
Forrás: Szénbányász kultúrblog, 2010. szeptember 8.
(Az óriásplakát ezidáig - szeptember 12-ig - a harmadik legnépszerűbb alkotás az ARC közönségszavazásán [84 plakátból]. A fenti kommentárokat találtam a legelgondolkodtatóbbaknak; a többi, számtalan pozitív visszajelzést nem teszem közzé, jóllehet valamennyit ezúton is köszönöm. - Rpat)
********************************************************************************************************
2010. szeptember 10-én az ARC plakátkiállítás kiállítói, szervezői, és zsűritagjai egy közös borozáson vettek részt. Íme egy, az est során készült rövid amatőr felvétel:
********************************************************************************************************
Ajánló: Védőbeszéd a szegényekért
********************************************************************************************************
Interjú az ArcLap második számában:
ARC: Miért tartottátok fontosnak, hogy elinduljatok a 11. ARC pályázatán?
DZS: Még sosem adtam be fotót semmilyen pályázatra, de az ARC társadalmi felelősségvállalásra buzdító felhívását jó lehetőségnek találtam. A kiállítást nagyon sokan nézik, ingyenessége miatt pedig olyanok is láthatják, akik esetleg nem fizetnének egy kiállításért. Így több emberhez juthat el az üzenet.
ARC: Hogyan jellemeznétek az ARC kiállítást? Mit mondanátok róla azoknak, akik még nem pályáztak, vagy sosem hallottak róla?
RP: Mint utcai reklámeszköz, zavarnak az óriásplakátok. Ha az ember egy piaci soron halad, természetes, hogy körülötte kiáltoznak a kofák. De riasztó, ha belegondolok, hogy e plakátoktól egyre több utcánk válik bizonyos értelemben ilyen piaci sorrá. A televíziót kikapcsolhatja az ember, de egy óriásplakát nem hagy választást.
Az ARC egyfajta nyitott lehetőség a válaszra - vagy revansra. Azonos eszközzel, és azonos felelősséggel. A szépsége számomra pont az, hogy olyan felületre visz tartalmat, ami a hétköznapokon zavaró kényszerűség. És bár szűk az ablak, amin keresztül az üzenetet át kell vinni, de alkotói szempontból szerintem ez kimondottan motiváló kihívás.
ARC: A 11. ARC kiállítás díjazottjai vagytok. Mit hozhat számotokra ez a győzelem az elnyert díjon túl?
DZS: Motivációt a további fotózásra, és a társadalmi felelősségvállalásban is intenzívebb részvételre.
RP: A díjat egy különleges kategóriában nyerhettük el. Ami tapasztalatot és emberi kapcsolatokat ez már idáig is magával hozott, számomra minden díjnál értékesebb.
ARC: Mit tehet a szegénységben élőkért egy plakát?
DZS: Erre a kérdésre egy rövid történettel válaszolnék. Amikor kimentünk megnézni a kiállítást, egy idősebb férfi fel volt háborodva a képünk előtt állva, mondván, hogy azt sugallja neki ez a kép, "mintha az ő hibája lenne, hogy hajléktalan a képről ránéző alak". Ergo rosszul érezte magát a plakát láttán. És ez jó, mert fölkeltette a lelkiismeretét. De volt olyan is, aki nem azt mondta a plakátra nézve, hogy szegény hajléktalan, hanem azt, hogy "szegény mi".
ARC: A ti plakátotok élénk vitát váltott ki a zsűriben. A döntést az nehezítette meg, hogy nem tudták eldönteni a zsűritagok, milyen attitűdöt képvisel(nek) az alkotó(k). Ott volt a gyanú, hogy egy elkényeztetett úrigyerek leereszkedése a "szegényekhez". Végül a zsűri a jószándékúság mellett voksolt, és a témának járó fődíjjal jutalmazta az alkotást. Ismertessétek a plakát elkészültének körülményeit, és mondjatok néhány szót magatokról, illetve arról, hogyan viszonyultok a felvetett témához!
RP: A kompozíció ötlete nem újkeletű. Grafikus vázlatként már 2009 óta létezett. Az eredetileg tervezett fényképes megvalósításnak az ARC adott lendületet. Zsolt, fotósként szívesen vállalta a részvételt, a kép szereplőjét, Andrást, pedig véletlenül találtuk meg a budapesti Csibész téren, ahol végül a kép is készült.
Hosszasan beszélgettünk Andrással a pályázatról és a kép ötletéről. Őt végig lelkesítette, hogy úgy érezte, segíthet. Nem volt kérdéses, hogy mind érte, mind a mondanivalónkért felelősséggel tartozunk. Ennek a felelősségnek pedig igyekszünk máig is megfelelni.
Nagyon örülök a zsűri dilemmájának, mert azt tükrözi, hogy ők is világosan látták a kép emberi oldalát. Talán már bevallhatjuk: amíg a díjátadón személyesen nem tapasztalhattuk meg, Andrást milyen szeretettel fogadják, ugyanebben a kérdésben nekünk pedig a zsűri okozott némi előzetes dilemmát...
ARC: Plakátotokon egy hajléktalan ember látható. Kérlek mutassátok őt be!
DZS: András 54 éves, ebből az utóbbi 17 évet élte le az utcán. Ez számomra, akinek már néhány nap távollét után is hiányzik a saját élettér, szinte elképzelhetetlen. Közterületesként dolgozik, és mint tőle megtudtam reggel 4-kor kel, hogy beérjen a munkába. Ebből van saját jövedelme, ami albérletre kevés, arra viszont elég, hogy a napi betevőjét előteremtse. A munkatársain kívül gyakorlatilag senkije sincs, a rokonai közül már nem él senki. Egy Észak-magyarországi faluban született, és életében először a díjátadón volt múzeumban.
RP: András egyébként szereti a könyveket, sokat olvas, amikor csak teheti. Jó humora van, és szeretettel mesél az élményeiről katonakorából. Azidőtájt híres volt a kimagasló testi erejéről. Mint elmondta, ezt előszeretettel próbára is tették a felettesei...
ARC: Milyen viszony alakult ki köztetek és András között?
DZS: A viszonyunk az első pillanattól kezdve jó, kölcsönös tisztelet van egymás iránt.
RP: Bízom benne, hogy ő sem tiltakozna, ha barátinak mondanám...
ARC: Akinek módjában áll, milyen gyakorlati tettekkel támogathatja a hajléktalanokat?
DZS: A materiális segítség (ruha leadás, ételvásárlás, stb.) mellett a hajléktalanszállók folyamatosan várnak önkénteseket, akik segítik a munkájukat. Talán az jelent a legtöbbet egy hajléktalan embernek, ha emberként tekintünk rá, nem fordítjuk el a fejünket, beszélgetünk vele egy-két szót. Ha valaki meghallgatja az Ő történetét is. Manapság azt gondolom, hogy az emberi oldal legalább annyira fontos, ha nem fontosabb, mint adni néhány forintot.
Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a szülők toleranciára, figyelmességre és segítségnyújtásra neveljék gyerekeiket, mert akkor az új generáció talán már nem fordul el, ha meglát egy hajléktalan/rászoruló embert.
RP: Egyetértek Zsolttal. A legfontosabb ezen felül az lenne, ha mindenki ahogy tudna, segítene MEGELŐZNI, hogy valakiből hajléktalan legyen. A visszaút onnan már, ha nem is lehetetlen, de idővel egyre nehezebb.
ARC: Mit jelent számotokra a kifejezés, "emberi méltóság"?
DZS: Az emberi méltóság alapvetően a kiszolgáltatottság hiányát jelenti számomra, azt, hogy van hová hazamenni, nem kell az embernek a legalapvetőbb szükségleteit is "szégyen szemre" a nagyközönség előtt végeznie. A kirekesztés, amit a legtöbb hajléktalan nap mint nap átél, biztosan az emberi méltóság ellen van. Amikor Andrással a díjátadóra mentünk, az utazás alatt úgy éreztem, hogy az emberek még rám nézve is ítélkeznek, amiért egy "ilyen alakkal" egyáltalán szóba állok. Akkor gondoltam bele, hogy én ebből a szerepből egy pillanat alatt kiléphetek, de András nem, neki folyamatosan át kell élnie ezt.
RP: Talán a legelgondolkodtatóbb meghatározást rá Henry Thoreau egy könyvében olvastam: "A kifelé megélt belső kegyelem."
ARC: A díjátadó szép pillanata volt, amikor plakátotok főszereplője társalkotóként feljött a színpadra átvenni a díjat. Miért tartottátok fontosnak jelenlétét?
DZS: Lévén, hogy Andás a fotó alanya, valóban alkotótársa volt a plakátnak, ezen túl szerettük volna, ha Ő is osztozna az örömünkben, a figyelemben és a büszkeségben is. Úgy érzem nagyon jó, hogy eljött, sokat jelentett nekünk is, hogy ott volt.
RP: A kép nélküle nem készült volna el. Természetes volt ezért, hogy a díjátadón ott a helye. Örülünk, hogy eljött, minket is megtisztelt ezzel.
ARC: Mivel foglalkoztok, amikor nem az ARC-ra készítetek pályaművet?
DZS: Egy szociálpolitikai kutatóintézetben dolgozom, jelenleg egy olyan projekten, amelynek céljai közt van a szociális szolgáltatások színvonalának javítása, áttételesen pedig a szegénységben élők életkörülményeinek javítása. Szeretek futni, barkácsolni és főzőcskézni, alapvetően szeretem a gasztronómiát és a jó borokat.
RP: A szakmám szerint asztrofizikus vagyok, kutatóként dolgozom egy nemzetközi együttműködés magyar tagjaként. A munkaidőn kívül az emberi kapcsolataimnak élek, hobbiként pedig megszállottan emlékeket gyűjtök. Előszeretettel űzök küzdősportokat is.
********************************************************************************************************
" Megszületett az ARC közönségszavazás eredménye: a 'Fair deal' 169 szavazattal az 5. legtámogatottabb kép lett a 84-ből. Talán nem túlzás, hogy ezzel lényegében egyedüliként kapott a zsűritől és a közönségtől egyaránt elismerést. Az utóbbit, tekintve, hogy ez az egyetlen nemhumoros alkotás a szavazás élbolyában, különösen nagy eredménynek tartom.
Senkit nem kértem, hogy ránk szavazzon, és senkitől nem kértem mozgósítást. A ránk szavazóknak csak kicsiny töredékét ismerem. Ha mégis támogattatok, vagy mást erre biztattatok, az a saját belátásotok szerint történt, és ezt külön köszönöm. Hogy miért döntöttetek így: mert jónak találtátok a képet, a háttértörténetét, vagy mert szerettek minket, lényegében mindegy. Így vagy úgy, ez mégiscsak 169 elismerés, és biztatás valamiféle folytatásra. Köszönet érte! "
Iwiw és Facebook üzenet a közönségszavazás után, 2010. szeptember 30.